HTML

Hanne Skak-Jensen Fanclub

Hanne Skak-Jensen teniszező magyarországi szurkolói lapja

Friss topikok

2008.05.29. 11:52 EdelweissIstvan

Jó sorsolás , remek kezdés !

Tovább folytatódik a héten a salakpályás teniszszezon és tovább folytatódik Hanne remek teljesitménye . Amúlt heti svédországi párosgyőzelem és egyéni második hely után a lengyel Olecko városában próbálunk meg hasonló szép eredményeket szerezni . A sorsolásra nem lehetett panasz hiszen egyéniben a kvalifikációból érkezett cseh Lucie Sipkova volt az ellenfelünk . A mérkőzés kimenetele a várakozásunknak megfelelő volt , Hanne a lehető leggyorsabban végzett ellenfelével , és megerőltetés nélkül sima két szettben eldöntötte a továbbjutás kérdését . A következő ellenfél a legjobb 16 között majd a szintén cseh Krystina Pliskova lesz aki az előző körben a hazai pályán játszó Joanna Kacprzyk-et búcsúztatta és a 828. helyen áll a világranglistán , tehát a továbbjutás esélyei itt is mellettünk fognak szólni . Hanne párosban is rajthoz áll az Olecko Cup viadalon , de most nem megszokott partnerével Diana Eriksson-nal , hanem egy másik svéd lánnyal Annie Goransson-nal . Párosban elég gyér létszámú mezőny gyűlt össze , mindösszesen 5 páros nevezett a viadalra . Az első fordulóban a mi párosunknak pályára kellett lépnie a cseh Krtickova és az egyéniben már legyőzött szintén cseh Sipkova ellen . A feladat egyszerűnek tűnt , mégsem úgy alakult . Sajnos két játékosunk elég idegenül mozgott a pályán , összeszokottságnak a jelét sem lehetett látni , érthető hiszen először játszanak együtt . Az első szett igy simán el is ment . A másodikban már jobban küzdöttek játékosaink és egyenlitettek is tie-break 8:6-tal . Következhetett a tiz pontig menő szuper tie-break , ahol végül négy pont különbséggel , de azért behúztuk a szettet és ezzel a meccset is . Nehéz volt , de a lényeg a továbbjutás . A páros elődöntőjében majd egy svéd/lengyel kettős ellen kell kiharcolni a döntőben jutást .

Eredmények :
Egyes 1. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Lucie Sipkova 6:4,6:1
Páros 1. Forduló : Jensen/Goransson (DEN/SWE) -
                                                                Krtickova/Sipkova (CZE/CZE)
2:6,7:6,10:6


Olecko-i centerpálya bejárata

Szólj hozzá!


2008.05.26. 20:27 EdelweissIstvan

Vereség a döntőben

Nem sikerült a duplázás az ITF versenysorozat falkenbergi állomásán Hanne-nek . A korábban megnyert párosverseny után ma az egyéni döntőre került sor ahol a világranglistás szomszéd Kristina Andlovic volt az ellenfél . Jól kezdett mindkét játékos , igazán jó játékot láthatott a szépszámú közönség mindkét részről . Az első szett hajrájában 5:4-es vezetésnél Andlovic adogatásánál Hanne szettlabdához jutott , itt került hozzánk legközelebb a játszma megnyerése . Sajnos nem sikerült kihasználni , a svéd hozta a szervagémjét . Ez olyan törést okozott kedvencünknél , hogy a következő saját adogatójátékát simán elveszitette és a breakelőnyt könyörtelenül használta ki Andlovic és ezzel hozta a szettet is . A második játszmában fej-fej mellett haladtak a játékosok , 5:5-nél aztán ismét a nagy tét rányomta a bélyegét szervajátékunkra és a késői pozicióban breakhátrányban kerülő Hanne már nem tudott visszajönni a meccsbe és ezzel elbukta a döntőt . A mostani teljesitményre azért nem lehetett panasz , jól játszottunk , reméljük sikerül átmenteni a következő hétre is ezt a formát ! Kedden már be is mutatkozhatunk Lengyelországban az Olecko-i viadalon ahol hetedik kiemeltként fogjuk megkezdeni a szereplést .

Eredmények :
Egyes döntő : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Kristina Andlovic (SWE) 5:7,5:7

Remek hét volt !

Szólj hozzá!


2008.05.26. 20:13 EdelweissIstvan

Sikerült a visszavágás !

Svédországban megbosszultuk a törökországi vereségeket Bibiane Schoofs-nak a falkenbergi torna elődöntőjében . A párosgyőzelem után láthatóan feldobott hangulatban lévő játékosunk remek , élvezetes és szinvonalas csatát játszott szintén kiválóan teniszező ellenfelével . Az első szettben remekül kezdett Hanne és nem adott esélyt a meccs elejét könnyebben vevő ellenfelének . A második szettben 5:4-es vezetésünknél adogathattunk a mérkőzésért , de olyan könnyen nem adta meg megát a holland lány és az utolsó lehetőséget kihasználta a breakre , igy 5:5-re módosult az állás . A következő két játékot az adogató hozta , igy következhetett a tie-break . A rövidités is nagyon soros küzdelmet hozott , szerencsére jobban koncentráltunk a végén és 7:5 tie-break eredménnyel nyertünk , igy nem került sor döntő szettre . Az eredmény sima eredményt tükröz , de hajszálon múlott a továbbjutás kérdése a mérkőzést látva . A lényeg hogy megvan Hanne-nek az idei első ITF verseny döntője , ahol a hazai közönség előtt játszó Kristina Andlovic lesz . A svéd lányt a verseny előtt hatodik helyen emelték ki , 577. helyen áll a világranglistán , igy csak hét hellyel van hátrább játékosunktól . Nagyon kiegyenlitett csatára lehet tehát számitani , de reméljük Hanne felteszi a koronát a heti teljesitményére és a páros sikere után megnyeri az egyéni versenyt is .

Eredmények :
Egyes Elődöntő : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Bibiane Schoofs (NED) 6:1,7:6

Hanne nagyot küzdött

Szólj hozzá!


2008.05.24. 12:11 EdelweissIstvan

Páros tornagyőzelem !

Ma megrendezték a falkenbergi torna párosversenyének döntőjét , ahol Hanne is érdekelt volt partnerével a svéd Diana Eriksson-nal . Az ellenfél a hazai pályán játszó svéd kettős Anna Brazhnikova és Madeleine Saari-Bystrom volt . A mérkőzés nagyon egyoldalú volt szinte egész végig , párosunk kétséget sem hagyott afelől , hogy melyik párt alkotják a jobb játékosok és alig több mint egy óra alatt csupán négy játékot engedélyezve húzta be az idei első ITF tornagyőzelmet . Párosjátékunkra eddig sem volt panasz , de ez feltette az egész idényben nyújtott teljesitményre a koronát . A mai nap folyamán fogják lejátszani az egyes elődöntőket is , ahol még szintén érdekeltek vagyunk . A döntőbe jutáshoz a holland Bibiane Schoofs-on keresztül lehetne eljutni aki idén már többször legyőzte kedvencünket . Itt az ideje a visszavágásnak !

Eredmények :
Páros döntő:Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Brazhnikova/Saari-Bystrom (SWE/SWE) 6:3,6:1


Hanne és Diana a díjátadón

Szólj hozzá!


2008.05.23. 11:41 EdelweissIstvan

Továbbra is jó formában

Egy újabb napot éltünk túl a falkenbergi versenyen , igy egyesben már az elődöntőben , párosban pedig rögtön a döntőben találtuk magunkat . Úgy látszik jót tett Hanne-nek a múlt heti országos bajnoki cim , mert a mostani ITF versenyen kiválóan játszik és sorra halmozza a győzelmeket . Egyesben az első kiemelt Pauline Wong volt az ellenfél , a mérkőzés nem tartott túl sokáig , mert a holland lány első szett 3:2-es Hanne vezetésénél sérülés miatt feladta a meccset . Legalább igy többet tudunk pihenni az elődöntős mérkőzés előtt , ahol vagy a lett Liga Dekmeijere vagy a már mumusként számon tartott holland Bibiane Schoofs lesz az ellenfél . Jó lenne Schoofs-ot elkerülni , igaz ő hátrébb áll a lett versenyzőtől a ranglistán , de valahogy az ő játéka számunka nem fekszik . Párosban svájci kettős elleni győzelemmel kerültünk a döntőbe . A Perrin/Sadikovic páros nem jelentett túl nagy akadályt svéd/dán kettősünknek , két szettben meneteltünk be a fináléba ahol egy nem kiemelt svéd páros lesz a vetélytársunk . Előzetes latolgatások szerint ezt a döntőt nyerni kellene játékosainknak , az egyesben már legyőzött svéd Brazhnikova és partnere a szintén svéd Saari-Bystrom nem túl acélos játékot mutatott be eddig .

Eredmények :
Egyes 3. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Pauline Wong (NED) 3:2 ret.
Páros Elődöntő : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Perrin/Sadikovic (SUI/SUI) 6:4,6:2


Pauline Wong

Szólj hozzá!


2008.05.23. 09:57 EdelweissIstvan

Négy svéd egy csapásra

Rendkivül jól kezdük a svédországi versenyt , hiszen egyesben és párosban is sikerrel vettük az első két fordulót . Érdekesség hogy mindenhol svéd ellenfelen keresztül vezetett tovább az út . Az első versenyző aki megpróbált kiejteni minket a versenyből az Rebecka Persson volt aki ahhoz képest hogy az idei első versenye igen szépen helyt állt ellenünk , bár mi közel sem hoztuk a csúcsformánkat . A végeredmény szoros meccset sejtet , de az első szettben már 4:1 , a másodikban pedig 5:1 volt a javunkra , innen szépitette elfogadhatóvá az eredményt a hazai játékos . A második körben az oroszos nevű svéd Anna Brazhnikova-val kellett játszanunk . A csúcsforma közelben továbbra sem voltunk , mégis a nagyobb rutin és a tudás kiütközött a meccsen és ezt a mérkőzést is szettveszteség nélkül nyertük meg ami fontos lehet , hiszen igy kipihenten vághatunk neki a harmadik körnek ahol már egy nehezebb ellenféllel kell szembenéznünk , a holland Pauline Wong-gal . Reméljük most meg fog szakadni a holland átok ami idén sújt minket , nem volt olyan meccs hogy továbbjutottunk volna holland vetélytárssal szemben . Most sem lesz könnyű dolgunk , a holland lány 363. a ranglistán ami figyelemreméltó , és ezen a tornán is első kiemelést kapott . Párosban a második fordulóban mutatkoztunk be , mégpedig sikerrel . Az ellenfél az Algurin/Lundsgard svéd páros volt . Hanne párjával Diana-val gyorsan lerendezte a továbbjutást , alig egy óra alatt két sima szettben nyert és ott van az elődöntőben . Csodák csodájára ott nem hazai versenyzővel kell játszaniuk , hanem a svájci Perrin/Sadikovic kettőssel . A mérkőzések után egyébként a játékosok ugynevezett player party-n vettek részt ahol az információk szerint remek hangulatban telt el az este .

Eredmények :
Egyes 1. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Rebecka Persson (SWE)  6:4,6:3
Egyes 2. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Anna Brazhnikova (SWE) 7:5,6:3
Páros 1. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - BYE
Páros 2. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Algurin/Lundsgard (SWE/SWE) 6:3,6:0


Falkenberg Teniszcentrum

Szólj hozzá!


2008.05.23. 09:37 EdelweissIstvan

Elite Ladies Open

A héten Hanne a hazajától nem messze , a szomszédos Svédországban próbál szerencsét a tizezer dollár összedijazású falkenbergi viadalon . Egyesben az 5. kiemelési számot kapta , párosban szokásos partnerével a svéd Diana Eriksson-nal pedig az első kiemeltek lesznek a viadalon . A tegnapi sorsoláson kiderült , hogy mindkét számban verhető ellenfelek kerültek az utunkba . Egyesben a szabadkártyával induló Rebecka Persson lesz az akin a következő fordulóba vezet az út . A 19 éves svéd lánynak idén ez lesz az első tornája , világranglistás helyezése sincs , és csak a hazai versenyeken szokott indulni . Ennél könnyebb ellenfél nem igazán létezik , elvárható Hanne-tól a továbbjutás . Párosban első kiemeltként nem kell az első fordulóban játszani , automatikusan majd a második körben kezdjük meg a szereplést ahol majd egy svéd páros lesz az ellenfelünk , vagy a Brobeck/Virtanen vagy pedig a Algurin/Lundsgard páros személyében .

Szólj hozzá!


2008.05.23. 09:22 EdelweissIstvan

Hanne a 2008-as dán bajnok !

Első kiemelthez méltóan szerepeltünk az idei dán országos bajnokságon amit idén a klubcsapatunk a KB Koppenhága rendezett meg . Az elődöntőben és a döntőben is érvényesiteni tudtuk a papirformát , és szettveszteség nélkül lettünk az OB győztese . Az elődöntőben a negyedik kiemelt Mai Grage várt ránk akitől egy kicsit tartottunk , hiszen meggyőző játékkal gázolt át eddig ellenfelein . Az első szettben lenyűgözően játszott játékosunk és csak egyetlen gémet engedélyezett a Lyngby játékosának . A másodikban már felnőtt a feladathoz Grage is , és egy szoros szettre kényszeritette kedvencünket , de a végére jobban koncentráló Hanne behúzta a játszmát és ezzel a mérkőzést is és készülhetett a vasárnapi döntőre ahol csapattársa a harmadik helyen rangsorolt Victoria Rode Bage várt rá . A döntőben aztán Hanne megmutatta hogy sokkal jobb játékos ennél a mezőnynél és esélyt sem hagyva ellenfelének győzőtt és ezzel elhóditva a trófeát és ezzel együtt a dán bajnoki cimet . Jövőhéten a svéd Falkenbergben rendezett Elite Ladies Open-en vesz részt Hanne , reméljük sikeresebben mint az idény elmúlt részeiben .

Eredmények:
Elődöntő : Hanne Skak-Jensen - Mai Grage 6:1,7:5
Döntő : Hanne Skak-Jensen - Victoria Rode Bage 6:1,6:0

Szólj hozzá!


2008.05.08. 23:32 EdelweissIstvan

Otthon , édes otthon

Hanne ezen a héten a saját klubja , a KB Koppenhága által rendezett nagyszabású tornán vesz részt ahol a ranglista helyezések alapján az első kiemelést kapott . A mezőny egyébként elég impozánsra sikeredett , szinte kivétel nélkül részt vesznek rajta Dánia legmagasabban jegyzett versenyzői , Karolina Wozniacki-t kivéve aki most egy WTA tornán szerepel . Játékosunknak első kiemeltként az első körben nem kellett játszania , igy csak a második fordulóban kellett pályára lépnie . Ott a Fruens Boge-i teniszclubtól érkezett Emma Aaskov Henriksen várt rá . A mérkőzés nem okozott nagy fejtörést kedvencünknek , sima két szettben jutottunk a következő körbe . A harmadik fordulóban Hvidovre-i Maria Hedam Olsen-nel játszottunk aki két nehéz haromjátszmás meccsen volt túl amig eljutott idáig . Ez a kör a végállomást is jelentette számára , hiszen Hanne esélyeshez méltóan gázolt át rajta is . Tehát már az elődöntőben vagyunk , ahol a negyedik kiemelt Mai Grage lesz az ellenfelünk aki Hanne-hoz hasonlóan meggyőző játékot mutatott eddig . Reméljük a holnapi nap folyamán is érvényesiteni tudjuk a papirformát és nem fog túl nagy akadályt jelenteni a Lyngby játékosa , hogy a döntőbe kerülhessünk a KB-Cup-on .

Eredmények :
1. Forduló : Hanne Skak-Jensen - BYE
2. Forduló : Hanne Skak-Jensen - Emma Aaskov Henriksen 6:1,6:2
3. Forduló : Hanne Skak-Jensen - Maria Hedam Olsen 6:0,6:1

Szólj hozzá!


2008.04.30. 12:16 EdelweissIstvan

Boldog születésnapot Hanne !

Szólj hozzá!


2008.04.28. 18:36 EdelweissIstvan

Kevés kellett volna a döntőhöz

Kiélezett csatában veszitettünk a párosverseny döntőbe kerüléséért rendezett mérkőzésen . A meccsnek presztizsjelentősége is volt , hiszen az ellenfél pár egyik tagja az a Gerards volt aki az egyéni versenyből ütött el minket a továbbjutástól .A találkozón fej-fej mellett haladtak a párok , mindenki hozta a saját adogatását , igy mindkét szett tie-breakben ért véget . A döntő szituációkban végül a holland pár koncentrált jobban és két döntő játszmás szetten keresztül jutott az Antalya-i torna döntőjébe . Párosunk minden dicséretet megérdemel , hiszen tisztességgel helytálltak egy magasabban jegyzett pár ellenében . A torna már időközben befejeződött és kiderült hogy egyéniben is és párosban is az a játékos nyerte meg a versenyt aki Hanne-t ütötte el a továbbjutástól . Hanne-re most az elkövetkező időszakban egy hosszabb pihenő vér , visszatér Dániában ahol felkészül a salakpályás idény hátralévő versenyeire .

Eredmények :
Páros Elődöntő : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Gerards/Koek (NED/NED) 6:7,6:7

Szólj hozzá!


2008.04.28. 18:20 EdelweissIstvan

Túl nagy falat ...

A második forduló jelentette a végállomást Hanne számára a törökországi kirándulás második hetében . Az ellenfél az első kiemelt holland Michelle Gerards volt , aki ellen szinte tökéletes játékot kellett volna bemutatnunk , hogy legyen egy kis esélyünk is a győzelemre . Sajnos a mérkőzés minden pillanatában észre lehetett venni a tudásbeli különbséget és igy sima két szettben jutott tovább a holland lány . Sajnos nem volt szerencsés az utóbbi tornákon a sorsolásunk , szinte kivétel nélkül magasan kiemelt került az utunkba a második fordulóra . Párosban viszont továbbra is játékban a párosunk , hiszen az elődöntőbe jutásért kisorsolt mérkőzésen a Bohush/Galinina kettős nem állt ki ellenünk , igy játék nélkül jutottunk a négy közé . A döntőért a harmadik kiemelt holland páros Michelle Gerards/Marcella Koek lesz az ellenfél , ami rossz ómen , hiszen a holland játékosokkal szemben az idei mérleg siralmas . Eddigi 4 mérkőzésből 4 vereség holland teniszező ellen , és ezen a pároscsatán sem mi leszünk az esélyesek . Azért bizzunk az idei első döntős helyért , hátha sikerül elérni .

Eredmények :
Egyes 2. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Michelle Gerards (NED) 2:6,1:6
Páros 2. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Bohush/Galinina (BLR/RUS) játék nélkül


                     Ellene kéne visszavágni a vereségért (Michelle Gerards)

Szólj hozzá!


2008.04.25. 11:04 EdelweissIstvan

Túl az első fordulón

Két szép győztes meccsel mutatkozott be Hanne az Antalya-ban idén harmadik izben rendezett ITF teniszversenyen . Egyébniben nem okozott gondot az orosz szinekben versenyző Aleksandra Romanova , klasszisunk három játékot engedélyezett csak kvalifikációból érkezett ellenfelének és biztosan jutott a második körbe ahol az első kiemelt , idén már több tornagyőzelmet begyűjtő holland Michelle Gerards lesz a vetélytárs . A holland lány közel kétszáz hellyel előrébb található a világranglistán , a 355.-dik , idén csak két meccset vesztett el és tizenhárom sikeres csata áll mögötte , igy ezek a mutatók alapján kijelenthetjük hogy nem mi leszünk a mérkőzés esélyesei . Párosban is sikerrel vettük az első akadályt , méghozzá egy bravúrgyőzelemmel . A szenvedő fél egy nagy nevekből álló páros volt , a grúz-orosz Kvatsbaia/Tsybysheva kettős személyében akiket a második helyen emeltek ki . A mi párosunk viszont az idei év talán legkiemelkedőbb játékával két szoros szettben búcsúztatta a kiemelteket , igy bizakodhatunk hogy a következő ellenfél , a fehérorosz Bohush és az orosz Galinina alkotta kettős sem fog gondot okozni a párosverseny folytatásában .

Eredmények :
Egyes 1. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Aleksandra Romanova (RUS) 6:1,6:2
Páros 1. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Kvatsbaia/Tsybysheva (GEO/RUS) 7:5,6:3

Szólj hozzá!


2008.04.16. 21:22 EdelweissIstvan

Egy könnyebb , egy nehezebb

Ezen a héten is a törökországi versenysorozat következő állomásán szerepel Hanne , szintén Antalya-ban ahol már ez a harmadik torna lesz három héten belül . A múlt heti második verseny nem sikerült valami fényesen , hiszen csak az első fordulót sikerült győzelemmel venni mind egyesben , mind párosban . Remélhetően ezen a megmérettetésen sikerült jobb eredményt elérni és ezzel feljebb kúszni a világranglistán . Egyesben ehhez meg van is van minden remény , mivel ahogy az a sorsoláson kiderült , az első ellenfél a szabadkártyával induló orosz Aleksandra Romanova lesz . Az orosz lány idei versenyen még nem nyert mérkőzést , eddig két tornán indult ahol mindkétszer az első fordulóban búcsúzott . Ezek ismeretében ezt a kanyart kötelezően kellene hozni játékosunknak . Párosban viszont ebből a körből a továbblépés óriási sikernek számitana , hiszen a sors a második kiemelt Sofia Kvatsbaia-Avgusta Tsybysheva kettőst párositotta mellénk . A grúz/orosz duónak az idén pozitiv a mérlege az eddig lejátszott mérkőzések alapján , sőt az orosz lányt az első 400 között tartják számon a páros világranglistán , igy mindenféleképpen bravúrra lesz szükség a továbbjutáshoz .


                                          Antalya-Belek teniszcentrum

Szólj hozzá!


2008.04.11. 11:57 EdelweissIstvan

Nem a mi napunk volt

A második forduló jelentette a kiesést a törökországi ITF versenyen Hanne számára , pedig nem úgy nézett ki a dolog , hogy a bolgár Kostova problémát jelentene versenyzőnknek . Sajnos a mérkőzés alatt teljes dekoncentráltságot lehetett észrevenni játékosunkon , aki abszolút formán kivül játszott . Kostova pedig könyörtelenül kihasználta hibáinkat és esélyt sem hagyva kiütéses vereséget mért ránk . Ezek után a páros sem kecsegtetett túl sok jóval , hiszen egy jóval magasabban jegyzett ellenféllel találkoztunk a csalódást keltő egyes mérkőzés után . Sajnos a rémálomszerű teljesitmény még tovább romlott a párosra , igy nem volt kérdéses a továbbjutó kiléte . A reggeli egyes mérkőzés pofonja után nem is várhattuk el , hogy Hanne annyira összeszedi magát , hogy tökéletes teljesitményre lesz képes . Ezzel erre a hétre véget ért a tenisz , de jövőhéten is maradunk Törökországban , mivel egy hasonló összedijazású versenyen veszünk részt ugyanebben a sportcentrumban . Antalya-ban három héten keresztül három 10000 dolláros ITF versenyt rendeznek . A jövőheti lesz az utolsó , reméljük akkor majd valami nagyot tudunk majd alkoni .

Eredmények :
Egyes 2. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Elitsa Kostova (BUL) 1:6,2:6
Páros 2. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Balsamo/Sulpizio (ITA/ITA) 1:6,4:6


                                                     Elitsa Kostova

Szólj hozzá!


2008.04.11. 11:28 EdelweissIstvan

Versenyben mindkét fronton

Sikerrel vettük az egyes és a párosverseny első fordulóját is , méghozzá két könnyed kétszettes mérkőzésen . Egyesben a selejtezőböl felkerült ukrán Larkina nem állitotta túl nagy feladat elé Hannet , a nagyon simán nyert első játszma után egy szorosabb szett következett , de végül ezt is behúzva könnyen jutottunk a második körbe . A következő körben szintén egy kvalifikációból felkerült játékos lesz az ellenfelünk , a bolgár Elitsa Kostova személyében . Ő az első körben nagy bravúrt végrehajtva egy renndkivül kiélezett csatán jutott túl az ötödik helyen rangsorolt olasz Elisa Belsamon . Kostova egyébként a 712. helyen áll a világranglistán , tehát ez az összecsapás is a mi játékosunk továbbjutását sejteti a statisztikák szerint . Párosban a sorsolást követően nehéznek igérkezett az első mérkőzés . A meccs nem hozta a várt izgalmakat , két gyors break döntötte el a két szett sorsát . A következő körben a legnehezebb ellenfél jutott kettősünknek , hiszen a Balsamo / Sulpizio olasz páros már sok kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet , amit ranglista helyezésük is mutat . Tehát Hanne-nak és párjának nagyon oda kell koncentrálniuk ha versenyben akarnak maradni párosban a következő nap után is .

Eredmények :
Egyes 1. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Anna Larkina (UKR) 6:1,6:4
Páros 1. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Kotkina/Melnikova (RUS/RUS) 6:4,6:3

Szólj hozzá!


2008.04.10. 14:19 EdelweissIstvan

Ellenfelek Kelet-Európából

A kvalifikációból érkező Anna Larkina lesz az ellenfél az antalyai verseny első fordulójában . Az ukrán lány négy meccset nyert a selejtezőben , többek között elbúcsúztatva a kvalifikáció 11.kielmeltjét , az orosz Guskovat is . Az esélyeket tekintve még igy is Hanne a mérkőzés esélyese , hiszen ellenfele eddig nem sok jó eredményt tudott felmutatni és a világranglistás helyezés is arra enged következtetni , hogy a mi játékosunknak venni kell ezt az akadályt . Párosban egy a mieinkhez közel hasonló játékerőt képviselő párt sorsoltak hozzánk az orosz Irina Kotkina / Marina Melnikova kettős személyében . Kotkina 634. Melnikova 579. a páros ranglistán , igy valószinűleg a jobb napot kifogó kettős fog továbbjutni ebből a párositásból .

Szólj hozzá! · 1 trackback


2008.04.05. 10:16 EdelweissIstvan

Irány Törökország !

Legközelebb Hanne-t a törökországi Antalya-ban láthatjuk újra játszani ahol egy 10000 dolláros versenyen vesz majd részt . Világranglista pontjainak köszönhetően alanyi jogon a főtábla első körében fogja megkezdeni a szereplését remélhetőleg minél nagyobb sikerrel . A főtábla sorsolása egyenlőre még nem készült el , a hétvégén a kvalifikációs mérkőzések fognak zajlani . Amint megtudjuk , hogy kivel is került össze játékosunk az első fordulóban itt a honlapon jelezzük .


                                               Antalya madártávlatból


                                                   Tengerparti látkép

Szólj hozzá!


2008.03.29. 10:15 EdelweissIstvan

Schoofs megálljt parancsolt ...

A harmadik kör jelentette a végállomást Hanne számára a kairói tenisztornán . Mindkét fronton , egyesben és párosban is , a holland Bibiane Schoofs volt az ellenfél , akinél Hanne előréb található a világranglistán , de az idei eredményei alapján rendkivül nehéz mérkőzésre számithattunk . Aggodalmunk nem volt alaptalan , hiszen egyesben semmi esélyt nem engedett játékosunknak és pillanatok alatt , nagyon simán nyerte a mérkőzést . Párosban már sikerült szorosabb mérkőzést játszani , itt döntő szett tie-breakban dőlt el a meccs , sajnos nem a javunkra . Ezzel az afrikai kaland véget ért , folytatás egy pihenőhét után áprilisban .

Eredmények :
Egyes 3. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Bibiane Schoofs (NED) 1:6,1:6
Páros 3. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) -
                                                      Schoofs/Savitskaya (NED/RUS) 6:3,2:6,7:10
                                                                                                            


                                                Bibiane Schoofs

Szólj hozzá!


2008.03.29. 09:33 EdelweissIstvan

Továbbra is hibátlanul !

A második kör sem jelentett akadályt az egyiptomi teniszversenyen Hannenek . Egyesben egy francia lánnyal találkozott aki körülbelül 200 hellyel hátrább található a világranglistán játékosunknál , igy a papirforma szerint ez a mi továbbjutásunkat jelentette volna . Párosban már nehezebb dolga volt kettősünknek , mivel a rendkivül erős , első helyen rangsorolt indonéz kettőssel játszottak . Hanne viszont továbbra is olyan remekül játszott ahogy azt megszokhattuk tőle itt Egyiptomban és iskolajátékot bemutatva szettveszteség nélkül abszolválta ezt a kört , ami azt jelenti hogy egyesben már nyolc közé , párosban pedig az elődöntőbe került . A harmadik fordulós párositások is kiderültek már ahol holland napot fogunk tartani mivel egyesben és párosban is a holland Bibiane Schoofs lesz az ellenfél .

Eredmények:
Egyes 2. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Olivia Crouchent (FRA) 6:3,6:1
Páros 2. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Silfany-Tony/Tananta (INA/INA) 6:2,6:3

Szólj hozzá!


2008.03.28. 21:49 EdelweissIstvan

Siker egyesben , siker párosban

Meggyőző játékkal sikeresen vette az első fordulós akadályokat Hanne a kairói verseny főtábláján . Egyesben a szabadkártyával induló egyiptomi lányt sima két szettben sikerült legyőzni , míg párosban hasonlóan simán jutott be a második körbe párospartnerével Diana Erikssonnal . A második fordulóban egyesben a szintén nem legyőzhetetlen francia Olivia Crouchent lesz az ellenfél , viszont párosban az első helyen kiemelt indonéz pároson kellene valahogy túlverekednie magát játékosainknak a négy közé .

Eredmények:
Egyes 1. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Nihal Tarek-Saleh (EGY) 6:3,6:3
Páros 1. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Cadantu/Hristea (
ROM/ROM) 6:4,6:2



                                                  Továbbjutottunk !!!

Szólj hozzá!


2008.03.26. 20:24 EdelweissIstvan

Szerencsés sorsolás Kairóban

Kisorsolták az egyiptomi versenysorozat második állomásának , a tízezer dollár összdijazású kairói tornának az egyéni és páros első fordulós összecsapásait . A fortuna kedvezett Hannának , hiszen egyéniben egy szabadkártyás egyiptomi játékossal mérkőzik , párosban pedig a szintén nem verhetetlen Alexandra Cadantu/Camelia-Elena Hristea román kettőssel fognak mérkőzni szokásos partnerével , a svéd Diana Erikssonnal . Mindkét fronton tehát a továbbjutás az elvárás játékosunkkal szemben amit várhatóan teljesiteni fog . Eredmények később itt a honlapon .

Szólj hozzá!


2008.03.22. 12:43 EdelweissIstvan

Hanne a fáraók földjén

Ezen a héten Hanne a 10000 dollár összedijazású egyiptomi Ain Alsoukhna városában rendezett tornán vett részt ahol egyesben és párosban is benevezett a küzdelmekre . A sorsolás nem volt szerencsének mondható , hiszen az első fordulóban rögtön egy nehéz ellenféllel kellett megküzdeni , az ötödik kiemelt indonéz Lavinia Tananta-val . Szerencsére  Hanne lenyűgöző tenisszel 6:4 , 6:1-el könnyedén jutott tovább . A második fordulóban egy könnyebbnek kinéző csata várt ránk a kvalifikációból fejutott Tina Pieger ellen .  Ahogy az várható volt a német lány nem tudott nagy ellenállást kifejteni és Hanne 6:2 , 6:1-es könnyed győzelemmel menetelt a harmadik körbe . A legjobb nyolc között már egy igazi nagy falattal kerültünk szembe . A lengyel Katerzyna Piter idén már több remek eredményt is felmutatott , igy bravúrra lett volna szükség a továbbjutáshoz . Az első 6:4-re megnyert szett után ez elérhető közelségbe is került . A második játszmában fej-fej mellett haladt a két lány , végül tie-break 7:5 arányban nyert és egyenlitett Piter . A minden eldöntő döntő játszmára sajnos teljesen elfáradt Hanne és a lengyel lány 6:2-vel húzta be a szettet és ezzel a mérkőzést is . Párosban nem tartott ilyen sokáig a szereplés . Hanne a svéd Diana Erikssonnal nevezett a versenyre és a sorsoláson megkapták az első körben a harmadik kiemelt Yelyzaveta Rybakova/Nadege Vergos ukrán,francia párost . A találkozó meglepően szorosra sikeredett . Az első 6:3-ra elveszitett szett után 6:4-re nyertek lányaink , következhetett a 10 pontig menő szuper tie-break . Ebben a jobban koncentráló ukrán,francia duó 10-6 arányban bizonyult jobbnak és ők mehetettek tovább a következő fordulóba . Összességében jól sikerült az egyiptomi verseny , hiszen nyolc közé kerülni egyéniben mindig szép teljesitmény . Következő héten szintén egy egyiptomi versenyen fog indulni Hanne , mégpedig Kairóban . Arról a tornáról is részletesen fogunk jelentkezni itt a honlapon .

Eredmények :
Egyes 1. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Lavinia Tananta (INA) 6:4,6:1
Egyes 2. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Tina Pieger (GER) 6:1,6:3
Egyes 3. Forduló : Hanne Skak-Jensen (DEN) - Katarzyna Piter (POL) 6:4,6:7,2:6
Páros 1. Forduló : Jensen/Eriksson (DEN/SWE) - Rybakova/Vergos (UKR/FRA) 3:6,6:4,6:10




                               Az Ain Alsoukhna-i sportcentrum és városlátkép



                               A játék mellett egy kis tevegelésre is jutott idő

Szólj hozzá!


2008.03.22. 12:24 EdelweissIstvan

Hanne Skak-Jensen

Szül. : 1986.04.29 Skanderborg Dánia
Magaság : 1,61 m
Súly : 53 kg
Jobb kezes (két kezes fonák)
Edző : Michael Mortensen
Egyéni hely : 489
Páros hely : 426



Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása